Az első gyertyát gyújtsuk azokért, akik már nem lehetnek velünk.
A bölcs szívű vénekért, az ártatlan elesettekért.
Azokért, akik úgy óvtak minket az elmúlástól,
hogy maguk múltak el. Legyen övék az első gyertyaláng.
Azoké, akiknek lábnyomaiban újra kisarjadt a fű,
újra születtek a fák, és minden, ami élet.
Az édesanyákért, a jóságért, és gyermekeikért,
akik továbbra is őrzik a szeretet hatalmát.
Az emberi mulandóság felett érzett bánat idején
sem szabad megfeledkeznünk róluk.

A második gyertyaláng legyen a kitaszítottaké,
akik éheznek és fáznak, s igazán nagy szükségük van vigasztalásra.
A hazátlanokért, azokért, akik még nem találták meg a békességet,
mert nem adatott meg nékik sem a szabadság,
sem az irántuk érzett megbecsülés, sem a baráti ölelés,
sem a tisztelet, sem az otthon. Akiknek semmi nem adatott meg.
Lobogjon megsebzett lelkükért, házukért és hazájukért.
Óvja, segítse őket ez a második, értük gyújtott gyertya,
legyen az irántuk érzett tisztelet, együttérzés, segítő szándék bizonyítéka.
Legyünk irántuk legalább most, ezegyszer jóságosak,
hiszen az emberi méltóság minden embert megillet. Lobogjon értük, a háborúkat, emberszenvedéseket elviseltekért,
a kitaszítottakért és a szegényekért, az ártatlanokért,
akiket bőrük színe, nyelvük, kultúrájuk,
vallásuk miatt üldöztek és üldöznek.

A harmadik gyertyaláng legyen a hősöké.
Gyújtsuk az igazakért, azokért, akik mindig szenvedtek
és szenvedni fognak, mert volt, van és lesz bennük annyi erő,
hogy szembeszálljanak zsarnokokkal, kufárokkal, emberárulókkal.
Ők tudták, tudják s tudni fogják,
hogy az emberiség megmaradásának záloga a béke.
Azokért, akik ártatlanul elestek, azokért,
akik meghaltak harcvonalakban, égen és földön, tengeren és tenger alatt.
A pionírokért, akik hegycsúcsokat, őserdőket,
sivatagokat jártak és járnak be az ember boldogulása érdekében.
Azokért, akik a Makro- és a Mikrokozmosz titkait kutatva szolgálták,
szolgálják, s szolgálni fogják az emberi élet értelmét.
Azokért, akiket máglyára vittek,
mert igazat szóltak a világ emberléptékben megismerhető titkairól.
A hősökért, akik a holdra érkezve és szállva
rácsodálkoztak a Föld nevű kék bolygóra, s hűséggel visszatértek hozzá.
Akik életüket kockáztatva kutatták a csodát,
amit mi emberek nemes egyszerűséggel így hívunk: Élet.
A harmadik gyertyaláng értük lobogjon. A hősökért.
Az orvosért, aki kezét, hűségét adta, amikor reánk tört a fájdalom,
a keserűség, és úgy hittük, hogy vége, nincs tovább.
Aki újra életet adott az életnek, s az elmúlás tragédiáját értve
és megértve megkönnyezte a megváltoztathatatlant.
Ő értük gyújtsuk a harmadik gyertyát.
A lelkészért, aki elesettségünkben is velünk volt, hitet adott,
vigaszt és szeretetet, ha nagyon fájt már az emberi élet.
A bátrakért, akik barikádokon estek el
az ember boldogulása érdekében folytatott küzdelem során.

A negyedik gyertyát egymásért gyújtsuk.
Érted és értem. Igazán megérdemeljük azt,
hogy főt hajtsunk egymás előtt,
hiszen a jézusi szeretet erre figyelmeztet mindannyiunkat.
Arra, hogy legyen szent minden ember számára
a mindenség ajándéka: az emberélet.
Lobbanjon egymásért, s lobogjon a negyedik gyertya
az Istengyermek-próféta megszületésének pillanatáig.
Érted, ki több voltál egy szerelemnél, aki hűséggel vigyáztál,
aki ha kellett, hát könnyet ejtettél értem.
Érted, aki miattam, s nem ellenem haragszol.
Érted, aki felneveltél, óvtál és szeretettel adtad kezembe az emberi életet.
Érted, aki a barátom vagy és felsegítesz a porból, mielőtt porrá válnék.
Érted, aki megtisztelsz bólintásoddal s figyelmeddel,
ha illendően szólok hozzád a körülöttünk zajló történésekről.
Érted, akivel együtt játszottam a szerepet életem színpadán.

 

Amikor a fák gyümölcsöt teremnek,
tudhatjátok, hogy közel van a nyár.
Tűzre dobhatsz, Kertész, mert nem terem meg
korcs ágaimon más, mint a halál?
Amikor jelek lepik el a mennyet,
álmunkból kelni itt az óra már.
De ha hozzám jössz, pedig megüzented,
angyalod mégis álomban talál.
Meg akartál rajtam teremni, rossz fán;
Nem voltál rest naponta jönni hozzám.
Ajtóm bezártam. Ágam levetett.
Éjszakámból feléd fordítom orcám:
boríts be, Bőség! Irgalom, hajolj rám!
Szüless meg a szívemben, Szeretet!

Szeretem azt, aki gyűjt. Naponta van öröme. Megnézi gyűjteményét, gyarapítja, ápolja, gondozza, megmutatja barátainak. Közben örül, hogy neki van az, amit szeret.
Tisztelem a bélyeggyűjtőket, a rovargyűjtőket és azokat, akik címkéket, képeslapokat, érméket gyűjtenek. Bármit.
Te mit gyűjtesz?
Amit én gyűjtök, ahhoz nem kell pénz. Amit gyűjtök, annak nincs ára, mégis mindennél többet ér.
Szíveket gyűjtök.
A szív jelkép. Az embert jelenti.
Úgy járom útjaimat, élem napjaimat, hogy szíveket keresek. Talán bolondnak hinnének, ha tudnák, miért nézek kutatón mások szemébe. Bolondnak hinnének, mint a görög bölcset, aki nappal lámpásával embert keresett a piacon.
Szíveket gyűjtök. Nekem nem valami kell, hanem valaki. Ember.
Ember, aki rám mosolyog; aki megért; aki tisztességes; aki hűséges; akiben szeretet él; aki örül, hogy észreveszik; akiben a tehetség egy szóra kinyílik; ember, aki egyszerűen érték, mert ember.
Ha van olyan nap, hogy nem találok, az én hibám.
Nem néztem eléggé szét, nem néztem a látszat mögé, az előítéletek alá.
Szerencsétlensége az embernek, hogy a jót szégyelli. Rejti, mint kagyló a gyöngyét. Hát én feltöröm a kagylót figyelemmel, érdeklődéssel és a gyöngyhalászoknál boldogabb vagyok. Mert az emberek között több az ember, aki méltó, hogy annak lássák, mint az, aki összetörte magában az emberséget.
Elfogult vagyok? Téged nem ismerlek. Embernek tartod magad. Hányan vesznek észre? Hányan kérik a szíved? Hányan látják, hogy jó vagy?
Szíveket gyűjtök. Őrzöm arcukat. A szemük tüzére emlékszem. Ha azt felejtem, énjük bennem marad, amely belém égett egy pillanat alatt.
Nincsenek érméim, bélyegjeim, címkéim, sem galambgyűjteményem.
Szíveket gyűjtök.
Szívem tele van.
Velük és az örömmel, amelyet csak ők adhatnak.
Nézd el nekem, hogy végig magamról írtam. Eszelősen hiszem, hogy nincs nagyobb, fontosabb, mint az ember. Embertelen korban élünk? Ne hidd el. Csak nézz önmagadba, nézz a mások belső világába s meglátod az Embert. Csak annyi időt fordíts embertársaidra, mint a gyűjtők gyűjteményeikre. Kincseid lesznek. Nem olyan, mit pénzzel kifejezni lehet, nem valamik, hanem sok-sok szív benned, valakik, akiknek értéke semmivel ki nem fejezhető és mind személyes öröm életedben.

 

Koki Diána  Szív és agy

Danó Tímea  A reggel mosolya

 

Arc simító langyosság.

Nap sugarát átölelő,

Édesen szép tarkaság:

Tisztaság,

Barátság.

 

Édes kávé friss illata,

Levegőben cikázva.

Táncot jár a napsugárral,

A mosolynak forrása:

Áldása,

Varázsa.

 

Friss pirítós jó illata,

Reggel táncra hívogat.

Forró tea jó zamata,

Kedvességre csalogat:

Hívogat,

Simogat.

 

Virág- dallam szín-pompája

Suhan át a hangokon.

Reggel vidám kicsi szálán,

Igaz barát szálakon:

Szárnyakon,

Ágakon.

 

Törhetetlen, igaz hű szál,

Barát bársony virágán.

Mely illata az égbe száll,

A reggelek aranyán:

Fonalán,

Mosolyán. 

  

  

 

 

        

 

József Attila

A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.

Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódits,
ne csatlakozz a hadhoz.

Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.

Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.

Atyát hivtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.

Hittél a könnyü szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.

Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.

Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.

Sajnos a dadán valamiért már egy ideje a blogon nem lehet se videót nézni se a verseket meghallgatni.Feltölteni pedig csak a blogon keresztül tudok videót.

Ezeken az oldalakon megtaláljátok a videókat és meghallgathatjátok a verseket:

ITT VEGYESEN VAN MINDEN: http://www.youtube.com/user/Exter54

ITT CSAK ZENE VAN

ITT CSAK VERS VIDEÓK VANNAK

ITT MEGHALLGATHATOD A VERSEKET

Tóth János  A zene varázsa

 

 

Halk zene szól szobámban, hallgatjuk Én s magány

 

Hegedű sír, könnyei peregnek a mélabús zongorán.

 

Szívemet csavarja a dallam, arcomon fájdalom ég,

 

Ahogy legördül egy könnycsepp hidegen, mint a jég.

 

Fuvola vígasztal, hárfa lágyan simogat, hozzám bújik,

 

Könnyem szárad, a szorítás lelkemből ködként oszlik

 

A dob nyugodt ütemű ritmusára vált, szívem dobogása,

 

A zene varázsszőnyegén repülök egy gyönyörű világba.

 

Arcom esti tó tükre, kifordított zsebként üres az agyam,

 

A zene megtölt, feledek mindent s hallgatom boldogan.

 

 

Ritkul a ritmus, elfogynak a hangok, s elhalkul a dallam

 

A csend betoppan, s mégis hallom ott benn, magamban.

 

Miközben lassan visszatérnek a gondolataim, érzéseim

 

Újra fájdalom jár lelkem-szívem lüktető mély sebein,

 

Tűnődöm, milyen hatalmas, mily erős a szép zene ereje,

 

Hisz a poklok fájdalmát mutatja, s a mennyben jársz vele.

 

   

Szívből szeretni híven !

 

Nincs szebb égni e tűzben!
És együtt repülni fel, hogy lelkünk kevésbé féljen!

Szívből szeretni annyi, érte mindent föladni !
És szállni, fent sólyom szárnyon szállni, áldást találni!

Égig emeld a szíved ! Száguldj, szerelmünk hirdesd!
És így nyer értelmet végleg álom, boldoság, élet!

 

Szívből szeretni híven ! Nincs szebb, égni e tűzben !
És együtt repülni fel, hogy lelkünk kevésbé féljen!

Szívből szeretni mámor, elvész közel s a távol!
És érezd, a szíved lángol, eltűnt a múlt a mából.

 

Tompa Mihály:
Gyógyulás.

Megsebheté s földúlta szívem
Sok veszteség, sok fájdalom;
Az élet is gyötrelmes, únott
Teherré lőn már vállamon.

Ohajtozám: boldog, ki nyugszik...!
De késve jő a csendes est, -
Mi tart, hogy önként menj eléje?
Hogy ami nyom, terhel: levesd?

Készen valék, s im hallom a szót:
Hajítsd el a tőrt - küzdj s remélj!
Csak gyáva hal meg; - élni: inger
Annak, ki férfi, a veszély!

Lassan gyógyító balzsamával
Várd az időt, az éveket:
Midőn ismét békét nyer a sziv,
S a vérező seb béheged.

Van a letünt bánatban is kéj;
Szint nyernek a megélt bajok;
Az elvonult zápor nyomában
Kicsiny, de tiszta csepp ragyog...

És én maradtam, - küzdve, várva,
Mig a hullám duzzadt, esett!
Most is hiven küzdök, remélek,
De maholnap a sírhoz érek:
- S még mindig hordom a sebet!

Meszesán Vivien:
A Legjobb Barátaimnak...

Ha a világból semmit sem értesz,
hogy mikor, kegyetlen vagy jó.
És nem tudod elmondani a bajod senkinek...
Keress fel engem és mondd el nekem hisz...

Ha szíved már megterhelt lett a gondoktól,
És ha már segítségre szorulsz,
és magadtól nem boldogulsz.
Keress fel engem, én segítséget nyújthatok, hisz...

Ha nagyon vagy kicsit is fáj már az élet,
És a félelem teljesen erőt vett rajtad,
Nem kell félned, mert az megölheti lényed...
Keress fel engem, mert én megvédelek téged, hisz...

Ha úgy érzed, nem szeret már senki,
És ha úgy érzed egyedül vagy,
Ha már nem vesznek észre...
Keress fel engem, és akkor nem leszel magányos...
Keress fel engem hisz én igaz barát vagyok és
Szeretlek Téged.

Meszesán Vivien:Ha a világból semmit sem értesz, hogy mikor, kegyetlen vagy jó.És nem tudod elmondani a bajod senkinek...Keress fel engem és mondd el nekem hisz...Ha szíved már megterhelt lett a gondoktól,És ha már segítségre szorulsz,és magadtól nem boldogulsz.Keress fel engem, én segítséget nyújthatok, hisz...Ha nagyon vagy kicsit is fáj már az élet,És a félelem teljesen erőt vett rajtad,Nem kell félned, mert az megölheti lényed...Keress fel engem, mert én megvédelek téged, hisz...Ha úgy érzed, nem szeret már senki,És ha úgy érzed egyedül vagy,Ha már nem vesznek észre... Keress fel engem, és akkor nem leszel magányos...Keress fel engem hisz én igaz barát vagyok és Szeretlek Téged.

Koltay Gergő: Égjen neked a fény

Nem voltál soha velem, mégis mellettem álltál,

Féltem azt a csókot, amit titkon adtál,

Emlék az a pillanat, amikor lehetett volna minden,

De kinevetted a szót, eldobtad a kincset,

Előttem egy kép, amit nekem adtál,

Mely mutatja az árnyakat, mennyit hibáztál,

Valahová messze nézel, ahol eltűnik a nap,

Ahol hiába keresem gyógyító sugarad.

Nézed a semmit, ami hús vér gyönyör, ami a lét,

Megőrzöm emlékként, hogy lehetett volna egész,

Nem voltál soha velem, mégis mellettem álltál,

Féltem azt a csókot, amit titkon adtál.

Jó itthon a sötétben, a csendben ülni,

De lelkünk lezárt ládájában elveszik az élet,

Bor is kerül majd elő, néhány korty bánat,

Mely rátenyerel a lelkemre és bebújik velem az ágyba.

Azt a keveset, amit kaphattál, vaspántok vigyázzák,

De a tengerek mélyéről egyszer kihalásszák,

Kérdik, majd a túlélők: - Mi volt ide bezárva?

Nem tudod te sem, én sem, az egész csupán látszat.

Nem voltál soha velem, mégis mellettem álltál.

Féltem azt a csókot, amit titkon adtál.

A bátorságra egyedül csak a hitem vigyázhat,

De szakadt ruhában is ragyoghat királylánya.

Lehet, csak egy pillanat volt, mely megszülte a vágyat,

Mikor szemedbe nézek, mezítelenül látlak,

A homokba írtam bután, legtöbb versemet,

De elmosta a tenger, elveszett mindenem.

A homokba rajzoltam elképzelt tested,

De amit nem vehet el a tenger, az a tekinteted.

Nem voltál soha velem, mégis mellettem álltál,

Apám temetésén, egy csókot titkon adtál.

Jönnek zord idők, meg leszünk feszítve,

Tavaszok jönnek, nyarak, sima fáradt ősz, elrepül minden,

De a szívek válaszait nem mossa el a tenger,

Ülünk majd kopott csónakunkban, csendesen evezve,

Mekkora volt a vihar! –emlékezünk nevetve.

Lesz egy csendes téli este, mikor könnycsepp indul arcodon,

Minden kérdésre, amit nem tettél fel, ez lesz a válaszom.

 

 

 Lányi Sarolta -  A reménytelenség fokán

Nagyon szeretni volna jó ma
Beleülni a szerelembe:
A felvirágozott hajóba.

Evezni szépen messze, messze
Szelíd örömhullámokon
S a szívem szikrás vágy epessze.

Hullám hűsítse homlokom
S talán ki kéne kötni este
Távol lilázó partokon.

Téged szeretni volna jó...
De nem te vársz a messzi parton,
De nincs remény, de nincs hajó.

 

 

Egy csokor virág...

Barátságunk jeléül csokrot hoztam néked.
Gyűjtöttem mezőn, színes dombok felett,
S ím kész ajándékra a virágcsokor.
Kérlek, bármerre is sodor az élet,
Ajándékom vidd magaddal,
Akár gyalog jársz, akár víg fogattal.

Csokrodban első virágszál a szeretet,
Azért oly fontos, mert Istentől ered.
Emberi sorsok összeötvözője.
Ha elveken nyugszik, nem múlandó,
Neked is ilyen szeretet a jó.

Türelem a második virágszál,
Hogy ne sírj, ne zúgolódj, ne kiáltsál,
Bármi is menjen végbe a szívedben.
Vigyázz, hogy a szó, a könny ki ne essen,
S vihar ne zúgjon el családod felett,
Így gazdagabb lesz benned a szeretet.

Csokrod harmadik virága a hűség,
Amit megkíván tőled a föld s az ég.
Hű légy Istenhez és szent elveihez,
Hű légy férjedhez és gyermekeidhez,
Idegen arc soha ne ejtsen tőrbe,
S szívetek legyen mindig összekötve.

A negyedik virágszál a kedvesség,
Az arcod, ha olyan, mint a derült ég,
Ha bosszúság fellege el nem fedi,
S a gyűlölet soha torzzá nem teszi,
Meghódítja még az ellenségedet is,
Otthonodban nem lesz ború és tövis.

Az ötödik virágszál a szorgalom.
Nem jelenti, hogy nagy legyen a forgalom
A házban és minden csak terád várjon,
Míg az idegek összetörnek fájón.
A szorgalom az, ha végzed a munkád,
Mint csillag az útját, lassan, de folyvást.

Virágcsokromat átnyújtom neked,
S kívánom, a jó Isten legyen veled!
Illatozz otthon, vagy a zord idegenben
Mindig derülten, mindig kedvesebben,
Míg eljön Urunk, s bú válik örömre
S virágcsokrába beköt majd örökre...

(Ismeretlen)

 

a képre kattins feltétlenül fantasztikusan szép

Gulyás Gábor: Baba

Győztél, megnyerted a legnagyobb harcot,

Kifejlődött tested, csudaszép lett arcod.

Kilenc hónap várakozás, mindennek van ára,

Mutasd meg magad, gyere a világra.

Elindulsz egy alagúton, vakító fény hívogat,

Magad körül nem látsz mást, csak hatalmas arcokat.

Mosolyognak, Téged vártak hosszú idő óta,

Sírásod számukra isteni nóta.

Hideg van, megszoktad a burkolt világot,

nem ismerted máig az igazi valóságot.

Megszakad hirtelen az összetartó kötél,

nem visz vissza senki, ide születtél.

Újra vizet érzel, megdörzsöl egy néni,

Furcsán érzed magad, elkezdesz félni.

Lefektetnek valakire, ez most már tabu.

Mi történik velem? Tudom már, ez Anyu!

 

 

 

VÁCI MIHÁLY: MINTHA

 

Ez a folyó itt mintha folyna,

az éj is mintha éjjel volna;

- az ember mintha olyan volna,

milyennek lenni lenne dolga.

 

Mintha élet lenne az élet,

éltetne is , míg csak leéled,

s mintha elég is lenne néked

mindaz, mivel végül beéred.

 

Én is mintha önmagam lennék,

sugárzik bennem néhány emlék,

pedig más vagyok régesten rég,

nem az mi voltam, s mi lehetnék.

 

És te is mintha csak te lennél,

mikor nevetsz , mintha nevetnél,

s mert felderengsz még, hogyha fény ér,

éppen olyan vagy, mintha élnél.

 

Minden dolog teszi a dolgát,

az érdem elnyeri a zsoldját,

a szó olyan, ahogy kimondják,

Mi a bajod? Tudod? Na szólj hát!

 

A szeretet mintha szeretne,

a szerelem mintha lehetne,

a hit mintha még hitegetne,

s mintha hinni lehetne benne.

 

Minden dolog épp olyan mintha

öntökélyére lenne minta;

tökéletes hinta a hinta,

a kulcs az ajtókat kinyitja.

 

Ami van mintha tényleg lenne,

a teremtés mintha teremne,

a lét mintha tényleg létezne,

a rend is mintha rendbe lenne.

Tóth Árpád - Miért?
Ablakomban, szürke esten,
Üldögélek, semmi kedvem,
Munka nélkül, tétlenül
Sok, sok percem elrepül.

Porbelepte, satnya ágra,
Szirmasíró, bús virágra
Nézek némán, hidegen,
Árva sorsuk mit nekem!

Lelkem üres, puszta, fásult,
És a perc mindegyre száguld,
Míg egy sápadt alkonyon
Itt kell hagyni ablakom...

S a halál szól irgalommal:
"Ne vesződj már szívbajoddal,
Jégkezemmel szeliden
Megsimítom, s elpihen."

Akkor vadul felsikoltok:
Nem akarok lenni boldog,
Élni, élni, akarok!
Miért? balga bús titok!

 

 

Szenes Hanna: Harmónia

A természet csupa ellentét:
Nappali fény és éji sötét,
Kopár hegyek és virágos völgyek,
Piciny fűszálak, hatalmas tölgyek.
A komor észak és a dalos dél,
A tikkasztó nyár és a dermesztő tél.
A chaos, a rend,
A zaj és a csend,
A föld és az ég,
A kezdet és a vég.

És ellentmondás a történelem.
Egyéni érdek és honszerelem,
Viszálykodás és tömörülés,
Az Isten nevében emberölés,
Felszökő pálya és letört vonal,
Bonyolult cselszövés, szakadt fonal.
A szolga, az úr,
Az angol, a búr,
A tömlöc, az őr,
A béke, a tőr.

És mind csupa hegy-völgy és mind csupa véglet,
Az emberi lélek, az emberi élet.
Lobogó érzések, lehiggadt ész,
Feszülő tervek és remegő kéz.
A tett és a szó,
A rossz és a jó,
A csonka, az ép,
A rút és a szép.
S a számtalan végletnek egy az ura
Világot átfogó harmónia.

Kajtár Kajtár Renáta: Érzelgős szavak

Bolyongsz, mint árva szél
a száj néma, csak a szem beszél
ez érdek és a békesség
csak belül vérzel
könnyed is csak belül égnek.
Ne lássák, hogy sírsz
ha kérdezik
mit mondanál,
hiszen úgysem érthetik.
Körbevesz álnok jószándék
és sok őszintének hazudott szó
gyakran úgy érzed
valahol máshol volna jó.
Néha a szívedbe mar
talán Te sem vagy különb
ilyenkor önmagad is
messze elkerülöd.
Ne higgy a reménytelen pillanatnak!
Ne higgy, adj esélyt még magadnak!
Csak néhány év az élet,
csak néhány pillanat a boldogság
de a remény újra éled,
ha valaki kedvesen szól hozzád!

Forrás: http://www.poet.hu/vers/3379

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

JUHÁSZ GYULA
Esti dal


A nappal fényében, zajában
Elődöng árva egymagában
A lelkem, tévedt jövevény,
Oly idegen nekem a hajsza,
A szívemet dalokra ajzva
Oly inkognitó megyek én.

De ha az alkonyat leszállott,
Olyan kedves, kámzsás barátok
A barna árnyékok nekem,
A messze menteket idézik,
A múlt szelíden iderémlik
És földereng az életem.

A mosoly értéke Semmibe sem kerül, de sokat ad. Gazdagabbá teszi azokat, akik kapják, és mégsem juttatja koldusbotra azokat, akik adják. Egy pillanatig él csak, de emléke örökké megmarad. Senki sem olyan gazdag, hogy meglehetne nélküle, és senki sem olyan szegény, hogy ne lenne gazdagabb tőle. Boldoggá teszi az otthont, táplálja a jóakaratot . Nyugalom a megfáradtnak, napfény a csüggedőnek, világosság a szomorkodónak, és a természet legjobb orvossága a bajok ellen. Mégsem lehet megvenni, elkérni, kölcsönadni vagy eldobni, nem áru, csak önként lehet adni. A mosoly az a görbe, mely mindent kiegyenesít :) Senkinek sincs annyira szüksége a mosolyra, mint annak, aki már maga nem tud mosolyogni! Mosoly Egy mosoly semmi más Neked adom Reád vár Néha felemás, néha szomorkás De Neked szól, s oly' ettől más Csak egy pillanat mi tova illan De emléke mindig Veled van Ez lészen bánatod orvossága Nagy kincs e szomorú világban Ingyen adom nem kérek semmit Cserébe a bánatod hagyd itt Akaszd bánatod a fogasra S ha elmész hagy magára csidar

Váci Mihály - Végül

Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
csak szeressék!
Jaj! úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már,
hogy ne szeressék!
Úgy menekül, kapaszkodik! Csak az kell, hogy legalább
a szíve tessék!

Fél egyedül. Csak karolják! - s már eltűri, hogy a szíve
ne is tessék.
Megszelídül a magánytól, s csak annyi kell végül már,
hogy meg ne vessék.
Egyedül az éjszakákat?! - Ó, nem, inkább eltűri,
hogy meg is vessék.
Egyedül megérni itten betegséget, csapásokat,
ezüstös karácsonyestét?
Egyedül felérni ésszel a múlást, azt, ami van,
és azt, mi lesz még?!

Jaj, nem! Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
- azt se, hogy szeressék.
Ó végül már azért sír csak, hogy valakit szeressen még,
szeressen még.
Legyen aki megengedje: - rágondolva tölthessen el
egy-egy estét